„Mert amikor adunk, akkor kapunk
Mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot!
/Assisi Szent Ferenc/
Karácsony közeledtével az emberek általában két dologra vágynak, amelyek nem anyagi javakban mérhetőek; az egészség és a békesség. Az idei évben ezen kívánalmak még relevánsabbak a pandémia által előhívott helyzet miatt. A békét, amely jelentheti a többi emberrel, világgal, Istennel, vagy önmagunkkal kapcsolatos állapotot, sokszor meg kell előznie a megbocsátás folyamatának. Ellentétei a neheztelés, megtorlás, bosszú, veszekedés, melyekkel járó emocionális tartalmak a düh, harag, frusztráció, szorongás. Nehéz szavak ezek és egytől egyig mind olyan állapotot eredményeznek, amely elválaszt, elszigetel embertársainktól, falakat húz hidak helyett, de nem csak interperszonális kapcsolatainkban, hanem saját magunkkal, és az Istennel való viszonyban is. Nem elég a másfél méter távolság, az emberi arckifejezést eltakaró maszk, a kötelező vagy önként vállalt bezártság? A jelenlegi világjárvány olyan helyzeteket állított az emberek közé, amelyek szükségszerűek a vírus megfékezése szempontjából, mindazonáltal rendkívül megterhelőeklehetnek a mentális állapot aspektusaira vonatkozólag. A 2020- as karácsony legnehezebb küldetése talán, hogy a pandémia kellős közepette, amikor a félelmek, frusztráció és szorongás érzései uralkodnak az emberekben, a saját és a másik egyén biztonságát szem előtt tartva, legyen bátorságunk hidakat építeni; figyelmesség, jó cselekedet, egy jó szó, minőségi idő vagy telefonhívás segítségével. Otthonaink rendbe tétele, díszekkel való szépítgetése mellett, seperjük ki szívünkből, lelkünkbőlis a negatív érzelmeket. Ebben az egyik legnehezebb folyamat, mégis talán a legnemesebb, a megbocsátás, melynek aktusa hatást gyakorol mind a megbocsátó, mind pedig a megbocsátást nyerő személyre. Kutatások szerint ezek a hatások kimutathatók fiziológiai, biológiai és mentális szinten egyaránt. Tanulmányok igazolják, hogy a megbocsátásra képtelen személyeknél ugyanazok a területek aktiválódnak, amelyek stresszhelyzetben, agresszió vagy düh esetén és a megbocsátás hiányával kapcsolatos negatív érzelmek hatalmas emocionális energiákat emésztenek fel, így az egyén tartalékai kimerülhetnek, és alvásproblémához, kimerültséghez, depresszióhoz vezetnek, valamint növelik a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának valószínűségét. Mindazonáltal, ha az ember képes megbocsátani, csökken a szorongás szintje, javul az egészségi állapota és az alvásminősége, jobb lesz a közérzete, rendeződnek a kapcsolatai, hatékonyabban képes kezelni a konfliktusokat és a stresszt, valamint kevesebb pszichoszomatikus panasszal fog szembesülni.
A megbocsátás művészetére több technika létezik:
- Naplóírás: nem új keletű, számos híres és nagy író, de az átlag ember is gyakran ragad tollat egy érzelmi megterheléssel járó időszakban. Írás közben, amikor az egyén elaborálja érzéseit, megkönnyebbül, hiszen akaratlanul dolgozik az emócióin, szabályozza azokat. Segít felülemelkedni az érzelmi zaklatottságon, csökkenti a negatív élményekkel kapcsolatos, kellemetlen, intruzív gondolatok megjelenését és támogatja a stresszel való megküzdést.
- Ima: pszichológiai értelemben egyfajta kontrollátadási folyamatot is jelenthet, mert olyankor egy önmagunkon túlmutató erőhöz fordulunk segítségért, amely kapcsolat keretein belül meg tudjuk osztani a felelősséget és a terheinket egyaránt. Imádkozás közben rendelkezünk belső meggyőződéssel, reménnyel és hittel. Mindenki hisz valamiben, akár tud róla, akár nem. Amikor kikészítjük a másnapi ruhánkat a szék támlájára, hisszük, hogy felkelünk reggel, vagy amikor el kezdünk olvasni egy izgalmas regényt, bízunk benne, hogy megtudjuk, mi lesz a vége. Nem mindenki hisz Istenben, pedig van valami végtelenül megnyugtató abban, hogy valaki a nap huszonnégy órájában, az év háromszázhatvanöt napján mindig velünk van és számíthatunk rá.
- Együttérzés azzal a személlyel, aki megbántott: próbáljuk megérteni a fájdalmat okozó személy motivációját, képességeit, határait. Ehhez azonban érzelmi intelligencia és empátia szükséges, amely minden egyénnél különböző, mindazonáltal fejleszthető képességről beszélünk.
- Elismerjük, hogy mi is megbántunk másokat: „Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!” (Máté evangéliuma)
- Felismerjük saját magunk szerepét és reakcióit; vagyis nem csak azt figyeljük, hogy a másik mit tesz adott helyzetben, hanem igyekszünk saját magunkat is megvizsgálni, górcső alá venni. Ez a folyamat mélyíti önmagunkról való tudásunkat, önismeretünket.
- Kevesebb vádaskodással éljünk!
Ezekhez folyamatos önismereti munka és fejlődésre való képesség szükséges az egyén részéről, de mindenekelőtt elfogadni és beismerni, hogy van még mit tanulnunk, és elhinni sosincs túl késő ahhoz, hogymegbocsássunk másoknak és helyrehozzuk kapcsolatinkat. Akár most, a karácsony csodájában!
„Nem késő még…mondta az angyal.
Akkor sem, ha most minden zavaros…
Akkor sem, ha nem vagy már olyan fiatal…
Akkor sem, ha követtél el hibákat és most félsz…
Még nem késő…
És aztán az angyal szemével kezdtem látni a világot…
Láttam a színeket, amelyeket megfesthetek,
a hidakat,
amelyeket megépíthetek,
Életet, mellyel örömmel élhetek,
Álmokat, melyek betejesedhetnek,
És akkor világossá vált számomra…
Nem késő még.”
/Ron Atchison: It’ s nottoolate/
Nyitóképünk forrása: http://mindenstimmel.hu
