A stressz pszichológiai megközelítése
A szorongás fogalmát, mint az ember reménytelen és kiszolgáltatott helyzetét, arra kialakított reakciót tekintve már a 19. században megfogalmazta Soren Kierkegaad Dán filozófus. Majd a 20. században a modern egzisztencializmus fogalomrendszerének kialakítója Martin Heidegger fogalmazta meg markánsan. Az ember szabad lény – véleményük szerint – aki állandóan nyitott léthelyzettel néz szembe a világgal. A szorongás, mint élménymód, mint az egész emberre rátelepedő üzemmód a szabadságból és a kiszolgáltatottságból táplálkozik – vélik a filozófusok.
A 20. század közepétől a pszichológiai irányzatok is ezt a léthelyzet alapú szorongást állították terápiás munkájuk középpontjába. Viktor E. Frankl (1905-1997) logoterápiás irányzata a hangsúlyt az értelemadásra helyezi. Úgy gondolja, hogy az egzisztenciális kiszolgáltatottság és a szabadsággal való szembenézés nem csak filozófiai kérdés, hanem mindinkább a pszichoterápiás munka, ha a gyógyítás középpontjába az értelemadást helyezzük. A jelentésadás és a helyzetek átértelmezése maga eredményezi a gyógyító hatást (Frankl). A 19. század végétől német nyelvterület pszichoanalitikus iskolájában Sigmund Freud, francia nyelvterületen pedig Pierre Janetnél (1923) jelennek meg azok a törekvések, hogy a szorongás maga az ember problémáinak magyarázata legyen s kevésbé filozófiai elmélet. Freud egyértelműen látja, hogy a szorongás központi része lesz a pszichoanalitikus felfogásnak. Vallja, hogy
„a szorongás problémája egy olyan csomópont, ahol a legkülönbözőbb és legfontosabb kérdések találkoznak egymással. Egy rejtvény melynek megoldása fényt derítene a teljes lelki életünkre.”
Selye János a Magyar származású orvos a huszadik század egyik legjelentősebb kutatója a stressz elmélet tekintetében. Vallja, hogy stressz nélkül nincs élet, de a túlzott stressz kórokozó és életveszélyes lehet. A hasznos stresszt Selye eustressznek, a károsat distressznek nevezte el. Nagyon nehéz azonban e kettőt egymástól elválasztani, ráadásul az eustressz bármikor átcsaphat distresszbe (gondoljunk például arra, amikor a lelkipásztori munkánkban jegyes oktatást tartunk, majd néhány perc múlva temetésre indulunk). Amikor stresszről beszélünk, köznapi értelemben a distresszt értjük alatta.
A stresszállapot lehet múló és tartós, ezen belül folyamatos vagy szakaszos, de a különböző stresszorok hatásai össze is adódhatnak. A stressz lehet fizikai, például fájdalom, nagy hideg, vagy meleg, táplálék- és vízmegvonás, vagy pszichés, például egzisztenciális szorongás, reális vagy irreális félelem valaminek a bekövetkeztétől (foghúzástól, vizsgától, családtag elvesztésétől stb.). A Selye-féle elképzelés értelmében bármelyik stresszor ugyanazt a hatást váltja ki a hipotalamo-hipofizeo-adrenális rendszeren keresztül.
Amennyiben az adaptációs fázis hosszú, és nincs közben elegendő pihenő (nyugalmi időszak), akkor kimerültség, koncentrációzavar léphet fel, és letargikus állapotba kerül a szervezet. Krónikus stressz hatására számos, úgynevezett pszichoszomatikus betegség is kialakulhat: gyomorfekély, asztma, hipertónia, krónikus fejfájás, pajzsmirigy-túlműködés, álmatlanság, irritábilis vastagbél szindróma, szívinfarktus, egyes bőrbetegségek, impotencia, valamint alkoholizmus, kábítószerfüggés, pszichoneurózisok, poszttraumás stresszrendellenesség, pánikbetegség és depresszió. Egyes megfigyelések szerint rosszindulatú daganatok is kifejlődhetnek súlyos és tartós pszichés stressz állapot eredményeként. (Természet Világa, 138. évfolyam, 12. szám, 2007. december)
Ez nem azt jelenti, hogy ezek a betegségek kizárólag stressz hatására alakulnak ki, de a stressz önmagában is okozhatja őket, illetve más tényezők mellett hozzájárul kialakulásukhoz. Azáltal, hogy gátolja az immunrendszer működését, a krónikus stressz lehetőséget teremt a bakteriális és vírusfertőzésekre és ezek szövődményeire (ez lehet az alapja az arra hajlamos egyénekben a daganatképződésnek is). Az akut (múló) stressz is lehet azonban súlyos betegség okozója is. Selye János nevéhez fűződik a stresszkoncepció leírása is. Ennek három szakaszát különböztetjük meg:
- Az alarm, vagy vész reakció,
- az ellenállás fázisa,
- a kimerülés állapota.
Fontos megemlíteni, hogy az első fázis nem csupán káros tényező az ember életében, hanem a fizikai és pszichés állapot megfelelő működéséhez elengedhetetlen feltétel. Selye szerint a stressz az élet „sója”. A stressz más értelemben kihívást is jelent, mely elengedhetetlen szerves része az emberi életnek. Képesek vagyunk – e megbirkózni az élet nehézségével? Selye szerint a „coping” a stressz ikerfogalma. Akkor válik kóróssá a stressz, ha nem vagyunk képesek megbirkózni vele illetve a krónikus stressz a kimerülés fázisa egyértelműen károsító hatású lehet. Ennek a veszélynek vannak kitéve a segítő hívatásban dolgozó személyek.
Mivel a stressz fogalmát különböző értelemben is használják érdemes megvizsgálni annak három összetevőjét:
- stresszorok, valamint a veszélyes környezeti hatások
- reakciók a stresszre
- az egyén adottságai, pszichológiai értelemben.
A stresszorok azok a negatív életesemények, amelyek a személyre akár destruktívan is hat. A legismertebb életesemény skála a Rahe (1990) féle kérdőív. Két pólusú vizsgálatot eredményez. Az egyik, hogy valóban megtörtént – e az a negatív életesemény az egyén életében, a másik, hogy mennyire volt megterhelő érzelmileg. A legsúlyosabb életesemény egy közeli hozzátartozó halála, de lehet a gyermek születése vagy éppen a házasságkötés is stresszor Rahe elgondolása szerint.
A stresszre adott reakciók is igen eltérő mintát mutatnak. Vannak, akik nagyon intenzív vegetatív munkát mutatnak, s közben érzelmileg kevésbé élik át a stressz reakciót, de a fordítottja is gyakori lehet.
Az egyén válasza a stresszre is különböző módon valósul meg. Amíg egyesek elviselhetetlen pszichés reakciót váltanak ki egy adott negatív eseményre és viselkedése kontrolálhatatlan lesz, a másik kifejezetten kellemesnek, kívánatosnak érzi életében ezeket az eseményeket. Ilyen adrenalint termelő extrém sportok például a sárkányrepülés, ejtőernyőzés, barlangászat, búvárkodás..stb. Amíg mások viszolyognak például a magasságtól, vagy a szűk helyektől, és ha lehet elkerülik ezeket a helyzeteket, addig egyesek kifejezetten keresik az adott helyzeteket.
Pléh Csaba szintén három felosztásban gondolkodik az emberi viselkedés meghatározásában és a szorongás terminológiáját tekintve. A felfogás részben és időben követik egymást, de részben azonban együtt élnek.
A szorongás három felfogása:
- Filozófia szorongás – fogalom: az ember exisztenciális magányából indul ki, a reménytelen helyzethez kapcsolódik, mint életünk általános jellemzője.
- Dinamikus szorongás – fogalom: a pszichoanalitikus gondolkodók a szorongás traumatikus eredetével, mint erőteljes érzelmi viselkedést megatározó tendenciával foglalkozik. Így teszik egyértelműbé a szorongás fogalmát.
- Feszültség és viselkedés hatékonyság kapcsolata: a viselkedéskutatók részben a pszichoanalízisből merítve a szorongást nem az élményszerzés oldaláról közelítik meg, hanem olyan aspektusból, hogy a stressz hogyan hat az emberi teljesítményre. Mennyivel rontja, illetve mennyire segíti azt.
Makkai László atya
nyitóképünk forrása: https://cdn.ebaumsworld.com/mediaFiles
