Már novemberben kigyúlnak a fények, a boltok harsogják a karácsonyi zenét, a reklámok lelkünkre kötik a kötelező meghittséget. Kívül minden ünnepivé válik, miközben a belső csend még el sem kezdődött. A dísz megmaradt, de a tartalom elpárolgott. A karácsony márkává lett – Krisztus nélkül. Ünneplünk, csak épp nem tudjuk, mit. Valaha a karácsony titok volt. Most program. Valaha várakozás volt. Most futás. A kérdés ma már nem az, hogyan ünneplünk, hanem az: hiszünk-e még benne? És ha nem hiszünk, merjük-e újra megkérdezni, mit jelent számunkra az Isten, aki emberré lett?
Sok ember nem ellensége az Egyháznak. Egyszerűen csak nem érdekli őket. Nem lázadók. Csak fáradtak. Kiégtek. Megszokták a csendet Isten nélkül. A karácsony nekik már nem jelent mást, csak díszt, vacsorát, logisztikát. Az ünnep tartalma lecsupaszodott. Ami megmaradt, az a belső üresség. A baj nem az, hogy nem ünnepelnek. A baj az, hogy már nem várnak semmit. És ahol nincs várakozás, ott nincs fogadás sem. Isten ezért nem a tökéletesekhez jön. Hanem azokhoz, akiknél már csak a hiány maradt, az Isten hiánya.
Advent nem hangulat, nem zene, nem gyertyák hanem ébresztő. A hit nem nosztalgia. Az evangélium nem karácsonyi díszlet. Az advent nem azért van, hogy meghatódjunk, hanem hogy felébredjünk. Ma nem az a kérdés, hányan jönnek el az éjféli misére, a zsolozsmára, hanem az, hogy egyvalaki fel tud-e ébredni belül arra, hogy Krisztus érte jött el. A mai világot nem lehet altatódallal evangelizálni. A közönyt nem lehet cukormázzal áttörni. A kereszténység nem közérzetjavító módszer, hanem döntésre hívó kijelentés: vagy beengeded Krisztust, vagy kívül maradsz. Az advent nem díszít, hanem feltár. Nem elfedi a hiányt, hanem megmutatja, mire van valódi szükség.
És közben jön a sötétség. Korán sötétedik. Hosszúak az éjszakák. Hideg a hajnal. Ez nem véletlen. A természet is ráhangol minket arra, amit a lélek már régóta tud: a fény hiányzik. Nem kívül, hanem belül. A sötétség nem csak az ablakon túl van. Ott van a reményvesztettségben, a ki nem mondott kérdésekben, a lemondásban, a megszokott fásultságban. A sötétség az, amikor már nem érdekel, mit jelent számodra a szentmise, nem mozdít meg semmit benned a templom, és nem vársz választ az imára, mert már nem is kérdezel. És mégis: a sötétség nem akadálya az isteni világosságnak. Hanem épp annak a színtere. A betlehemi barlang sötét volt. Hideg, nyirkos, méltatlan. És mégis ott gyúlt ki a fény. Mert egy gyermek arca világítani tud, nem a világ fényével, hanem reménnyel.
Ezért nem kell elrejtenünk a saját sötétségeinket sem. A fény nem a tökéletes emberek jutalma, hanem a megtört szív reménye. Aki be meri vallani, hogy sötétben él, az készen áll a világosságra. Nem a világosság választja ki az arra érdemeseket. Hanem a sötétségben lakókat hívja meg karácsony titka egy új kezdetre.
Krisztus érted is megszületett. Ezt a mondatot már sokan hallották, de kevesen engedték, hogy szíven üsse őket. Ez nem egy vallásos frázis. Ez döntésre hívó igazság. Krisztus nem akkor született, amikor minden rendben volt. Hanem amikor nem volt hely számára. Nem a nyugalomba jött, hanem a káoszba. Ma is így érkezik. Nem elvár, hanem belép. És igen: érted. Nem általában „az emberért”, hanem konkrétan érted. A harcaidba. A kételyeidbe. A bezártságodba. A csendedbe. A kérdésedbe. A hited romjaiba. Nem szép érzéseket akar kelteni, hanem életet adni.
A legnagyobb bátorság ma nem az, hogy nagy dolgokat teszel, hanem hogy engeded: Krisztus belépjen a sebeid közé. Nem díszítve, nem javítva, nem szépítve – hanem úgy, ahogy vagy. A világ nem a dísztől fog megváltozni. Hanem attól, ha egyvalaki elkezd világítani belül. És az a fény lehet, hogy egy elnémult szív csendjéből lobban fel. Nem a szavak hangossága számít, hanem a nyitottság mélysége. Egyetlen őszinte sóhaj többet jelent, mint száz jól megírt ima.
Advent nem a meghatódás ideje. Hanem azé, aki mer újra hinni a világosságban. Aki nem szégyelli bevallani: elfáradt, de mégsem mondott le arról, hogy Isten újrakezdhet vele valamit. Azé, aki nem menekül tovább önmaga elől. Aki a zajon túl meghallja: valaki még mindig keresi őt. Valaki, aki nem hagyja magára. Valaki, akinek a fénye nem vakít, csak megmutatja az utat. És ez a Valaki ma is megszületik. Nálad. Benned. Érted.
László atya
Fotó: ingyenes letöltés: https://pixabay.com/hu/images/search/christmas/?pagi=6
