A szorongás nem mindig remegés, pánik vagy zártság. Van, amikor öltönyt hord, pontos, mosolygós, sőt, inspiráló. A magasan funkcionáló szorongás olyan belső állapot, amelyben az ember külsőleg megfelel, teljesít, sőt, sokszor sikeres is, miközben belül állandó feszültséget él át. Mint lelkipásztorok és kísérők, gyakran találkozunk olyanokkal, akik kifelé a hit hűs harcosai, befelé pedig a kudarc érzésével küzdenek, gyakran évek óta. Ez a fajta szorongás nem látszik azonnal. Sőt: gyakran azoknál jelenik meg, akiket a környezet bátrabbnak, kiegyensúlyozottabbnak lát. Pedig belül sokszor jön a gondolat: „Mi van, ha lebukom?” „Mi van, ha mégis kiderül, hogy kevés vagyok?”
A magasan funkcionáló szorongás különösen gyakori segítő foglalkozásúaknál, lelkészeknél, tanároknál, orvosoknál, szülőknél. Jellemzőjük, hogy perfekcionisták, félnek a hibázástól, nehezen pihennek, mert állandóan „hasznosak” akarnak lenni, és testileg is viselik a feszültség jeleit: alvászavar, gyomorgörcs, izomfeszültség, mellkasi szorítás formájában. A legmélyebb gyökér gyakran ez: „Csak akkor vagyok szerethető, ha jól teljesítek.” Ez nem pusztán pszichológiai, hanem teológiai kérdés is.
Nem elhanyagolható a szexualitás szerepe sem. A magasan funkcionáló szorongás gyakran kötődik a testhez való viszonyhoz: sokan szégyellik a testüket, vagy épp kontrollálni akarják azt. A szexualitás, mint örömforrás és kapcsolati kifejezőeszköz, gyakran összekapcsolódik szégyennel, megfelelési kényszerrel vagy tisztátalan érzésekkel. Sokan a vallásos neveltetésből is azt tanulták meg, hogy a szexualitás veszélyes, vagy legalábbis gyanús. Ez is táplálhatja azt a belső hasadást, amelyben az ember próbál tiszta, jó, szolgáló lenni de közben saját vágyait, testét, érzékenységét elnyomja vagy letagadja. A feszültség ettől csak fokozódik. A szexualitás nem bűn, hanem ajándék. De ha nem merjük ajándékként elfogadni, önmagunk ellen fordulhat. A test elfogadása, az öröm helyének látása éppoly fontos, mint a lélek gondozása.
A gyógyulás nem a gyengeség beismerése, hanem a bizalom megtanulása. Isten nem teljesítésre vár, hanem kapcsolatba hív. A kegyelem lényege ez: nem kell méltóvá válnom, hogy szerethető legyek. A terápia nemcsak technikai segítség, hanem lelki kísérés is. A kognitív viselkedésterápia segít felismerni és átírni a torz önértékeléseket: „ha nem vagyok hasznos, nem érek semmit”, „nem hibázhatok”, „más csak akkor szeret, ha mindig erős vagyok”. A terapeuta segít visszatalálni a belső szabadsághoz, és új belső történetet építeni, amely nem a szorongásra, hanem az elfogadásra épül. A pszichodinamikus terápia feltárja a mélyebb mintákat, amelyek gyakran a gyermekkori kapcsolatokban gyökereznek. Ezek a minták újra és újra visszatérnek a felnőtt életben, amíg tudatosulás és gyógyulás nem történik.
A sématerápia kifejezetten az ismétlődő negatív életsémákkal dolgozik, biztonságot és újfajta érzelmi válaszokat kínálva a múltból hozott sebekre. A test-orientált módszerek – mint a relaxáció, légzésgyakorlat, mozgásterápia, mindfulness – lehetőséget adnak arra, hogy újra otthon legyünk a saját testünkben, amely nem az ellenségünk, hanem Isten temploma.
A spirituális kísérés, a gyónás, a lelkivezetés kulcsfontosságú lehet abban, hogy az istenkép megtisztuljon. Isten nem hajcsár. Nem azt mondja: „Legyél tökéletes, és akkor szeretlek”, hanem: „Szeretlek, és ebből a szeretetből fakad a gyógyulásod.” A testtel való kapcsolat rendezése, az öröm, az intimitás, a kapcsolati őszinteség és a határállítás tanulása szintén elengedhetetlen. A keresztény szemlélődő imamódok – különösen azok, amelyek a test-lélek-szellem egységére építenek – különösen alkalmasak arra, hogy a szorongásban szenvedő újra megtalálja belső otthonát. Fontos kiemelni, hogy a gyógyulás nem lineáris folyamat, hanem hullámzó, körös-körbejáró. Megengedhető, hogy visszaesések legyenek, hogy időnként „megint ne menjen”. A terápiás folyamat bátorsága nem a gyors eredmény, hanem a fokozatos önelfogadás. A csend, az őszinteség, a közösség, a hála gyakorlása mind a gyógyulás kulcstényezői lehetnek.
A magasan funkcionáló szorongás nem egyszerűen teher, hanem hívás is: hívás arra, hogy ne csak megfeleljünk, hanem éljünk. Hogy ne csak adjunk, hanem merjünk kapni. És hogy ne csak mások számára legyünk „rendben”, hanem saját magunk számára is otthon legyünk a lelkünkben. A belső béke nem a teljesítmény jutalma, hanem a bizalom gyümölcse. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy soha többé nem szorongok, hanem azt, hogy már nem a szorongásom vezeti az életemet. Ahol a szorongás próbál uralkodni, ott a kegyelem halkan jelen van. És ahogy lassan meghalljuk ezt a halk hangot, megtanulhatjuk: nem kell mindig erősnek lenni ahhoz, hogy értékesek legyünk.
László atya
Fotó: ingyenes letöltés: anxiety-2019928_640.jpg.
