„És közben eltűntünk egymás mellől…” – Miért kerülnek válságba a házasságok kisgyermekes időszakban?

Bevezetés

A gyermekáldás sokak szerint a házasság legnagyobb ajándéka. Mégis, sok pár épp ekkor éli át a legnagyobb távolságot, a legélesebb szerepkonfliktusokat és a legmélyebb magányt. A kisgyermek érkezésével a fókusz – természetesen – a gyermekre kerül. Ám közben az a finom fonal, ami a házastársakat nap mint nap összekötötte, észrevétlenül kezd foszlani. Ez a folyamat nem hirtelen történik, hanem lassan, gyakran észrevétlenül. Mire a felek észbe kapnak, már nem tudják, hogyan beszélgessenek egymással úgy, mint régen.

Időhiány, érintéshiány, figyelemhiány

A kisgyermekes időszakban a pár tagjai gyakran funkcionális szülőkké válnak: logisztika, etetés, altatás, munka, túlélés. Az intimitás, a gyengédség, a figyelem „luxuscikké” válik. A gond nem az, hogy nincs szeretet – hanem hogy nincs idő szeretni. A párok gyakran éjszaka sem pihennek, a napok egymásba folynak, és a testi-lelki kimerültség közepette már nem marad energia egymásra figyelni. Egy egyszerű ölelés vagy néhány őszinte mondat már nagy erőfeszítést kíván.

Kimerültség és kapcsolati elszigetelődés

A krónikus fáradtság, alváshiány és állandó felelősség hatására sok szülő érzelmileg kiürül. És amikor két kiürült ember próbál adni egymásnak, csend és távolság születik belőle. A lelki közelség helyét átveszi a hallgatás, az elkerülés, és az a gondolat, hogy „úgysem értené meg”. Az egyik fél bezárul, a másik fél elbizonytalanodik, míg végül egymás mellett élnek, de már nem együtt. Ez az elszigetelődés nagyon alattomos, mert kívülről nézve akár harmonikusnak is tűnhet a kapcsolat.

Elvárások és kimondatlan hiányok

A kisgyermekes években gyakori, hogy a felek másképp szenvednek. Az egyik a gyermekre koncentrál – a másik a kapcsolat hiányát éli meg. És egyik sem hibás. Csak mindkettő fáradt. Az elvárások nőnek, de a kommunikáció csökken. A kimondatlan mondatok között egyre több lesz a félreértés, a sértődés. Egy apró figyelmetlenség is mély sebet ejthet. Ilyenkor a legfontosabb lenne, hogy a felek őszintén elmondják egymásnak, mire van szükségük – de ehhez idő, nyitottság és bátorság kell.

Lehet ebből visszajönni?

Igen. De csak akkor, ha a felek nem csak szülőként, hanem házastársként is visszanéznek egymásra. Heti rendszerességgel időt adni egymásnak – akár csak 30 perc csendes jelenlétet. Kimondani a hiányokat – nem vádként, hanem kérésként. Újra megkérdezni a másikat: Hogy vagy te? Először talán szokatlan, idegen, de ezek a kis lépések újra közel hozhatják egymást. A szeretet nem mindig érzelem – sokszor döntés. Döntés, hogy nem hagyom magára azt, akit valaha életem társául választottam.