Néha azok mosolyognak a legszebben, akik belül darabokra hullanak. A magasan funkcionáló szorongás egy láthatatlan teher, amit sokan cipelnek úgy, hogy környezetük mit sem sejt róla. Ezek az emberek jók a munkájukban, megbízhatóak, mindig határidőre teljesítenek, gyakran segítőkészek és elismertek – miközben belül folyamatos feszültség, önkritika, megfelelési kényszer és kiégés közelítése gyötri őket. A külvilág sikert lát, az érintett pedig csak azt érzi: ez sem elég.
A jelenséget egyre több pszichológus ismeri fel és vizsgálja. Dr. Ellen Hendriksen pszichológus, a Harvard Medical School kutatója úgy fogalmaz: „Az ilyen típusú szorongás gyakran nem bénít le, hanem inkább hajt előre – de közben felemészt.” Ezzel rávilágít arra, hogy míg a klasszikus szorongás sokaknál passzivitással, elkerüléssel jár, addig itt épp ellenkezőleg: túlzott aktivitás, maximalizmus és túlteljesítés jelentkezik. Az érintettek belső hajtóereje nem az ambíció, hanem a félelem – attól, hogy nem elég jók, nem elég szerethetők vagy elismertek.
Sokan, különösen érzékeny, empatikus, intelligens emberek – akiknek már gyermekkorukban magas elvárásokkal kellett szembenézniük – felnőttként úgy tanulnak meg boldogulni, hogy folyamatosan kontroll alatt tartják önmagukat és a környezetüket. Ennek ára viszont az állandó belső készenlét, az álmatlan éjszakák, a kifelé irányuló mosoly mögött rejtőző kimerültség. Brené Brown kutató szerint: „A perfekcionizmus nem a kiválóságról szól. Hanem arról a félelemről, hogy nem vagyunk elég jók.” Ez a félelem válik láthatatlan mozgatórugóvá a magasan funkcionáló szorongás mögött.
A megküzdés lehetőségeit a pszichológia több szinten közelíti meg. A kognitív viselkedésterápia segít felismerni azokat a gondolati sémákat, amelyek felerősítik a belső feszültséget: „Nem hibázhatok”, „Ha nem vagyok tökéletes, elveszítem a szeretetet vagy elismerést.” Ezek a hiedelmek gyakran automatizált módon működnek, és csak tudatos munkával – akár terápiás segítséggel – lehet őket átalakítani. A pszichés egyensúlyt támogató életmód is lényeges: elegendő alvás, rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás és az érzelmi feldolgozást támogató módszerek, mint a naplóírás, mindfulness vagy relaxációs technikák.
Ami azonban sokak számára meglepő lehet, hogy a belső békéhez vezető úton a hit is fontos szerepet játszhat. A spirituális megélés – akár vallásos, akár személyes filozófiai keretek között – biztonságot és kapaszkodót nyújthat ott, ahol a kontroll csődöt mond. Amikor az ember nemcsak önmagába kapaszkodik, hanem magasabb értelmet tulajdonít a nehézségeknek, enyhül a szorongás, mert csökken a terhek egyedül viselésének súlya. Viktor E. Frankl pszichiáter, aki a koncentrációs táborok borzalmait is túlélte, így ír erről: „Ha tudjuk, miért élünk, bármilyen hogyant el tudunk viselni.”
A magasan funkcionáló szorongás nem gyengeség – sokkal inkább egy tanult, túlélésre irányuló stratégia. Az első lépés a változás felé nem az, hogy mindent elengedünk, hanem az, hogy őszintén szembenézünk vele: mi zajlik bennünk a csend mögött. Aki ezt meg meri tenni, elindulhat egy olyan úton, ahol a belső béke már nem a teljesítmény, hanem a valódi önismeret és önelfogadás gyümölcse lesz.
László atya
Fotó: Shutterstock
