Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert kitartottam olyan emberek mellett, akik később megbántottak. Azért sem, mert újabb lehetőséget adtam azoknak, akik végül visszaéltek a bizalmammal. Amikor segítettem nekik, nem tudhattam, hogyan fognak egyszer válaszolni a szeretetemre. Én akkor azt tettem, amit a szívem helyesnek érzett.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert a lelkem egy darabját adtam azoknak, akiknek szükségük volt rám. Időt, figyelmet, türelmet és reményt adtam nekik. Talán azért maradtam mellettük, mert úgy éreztem, nincs más, aki meghallgatná őket. Talán tovább maradtam, mint ameddig maradnom kellett volna. De a szeretet, amelyet adtam, attól még valódi volt, még akkor is, amikor később nem becsülték meg.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert ma már távol tartom magam azoktól, akik becsaptak, kihasználtak vagy újra meg újra szomorúságot okoztak nekem. A távolság nem mindig büntetés. Néha védelem. Néha az egyetlen módja annak, hogy megőrizzem azt, ami még épen maradt bennem.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert határokat szabok. A határ nem gyűlölet, és nem is bosszú. Annak kimondása, hogy „eddig és ne tovább”, nem kegyetlenség, hanem felelősség önmagamért. Megbocsáthatok valakinek úgy is, hogy közben nem engedem vissza ugyanarra a helyre az életemben. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy ismét ki kell tennem magam ugyanannak a fájdalomnak.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert elfáradtam. Vannak emberek, akikért sokat tettem, de amikor nekem lett volna szükségem rájuk, nem voltak mellettem. Nem azért segítettem, hogy egyszer mindent visszakapjak. Mégis fájdalmas felismerni, hogy akiknek a terhét egykor cipeltem, később az enyémet még megérinteni sem akarták.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert már nincs erőm minden üzenetre válaszolni, minden vádat megcáfolni és minden történetet helyreigazítani. Nem tudok minden ajtón bekopogni, amely mögött rólam suttognak. Nem tudom egyenként meggyőzni azokat, akik már eldöntötték, hogy mások elbeszélése alapján ítélnek meg. Akik ma rossz színben tüntetnek fel, talán elfelejtették, hányszor álltam mellettük. Elfelejtették a beszélgetéseket, a segítséget, a türelmet és az újrakezdés lehetőségét. Az emberek gyakran csak azt a pillanatot mesélik tovább, amikor végre nemet mondtunk nekik. Arról ritkábban beszélnek, hányszor mondtunk előtte igent.
Talán könnyebb engem hálátlannak, érzéketlennek vagy rossznak nevezni, mint szembenézni azzal, hogy egyszer elfáradtam. Hogy elfogyott az erőm. Hogy már nem tudtam tovább egyedül fenntartani egy olyan kapcsolatot, amelyben csak én adtam, csak én értettem meg, és csak én próbáltam békét teremteni.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok. De azt sem állítom, hogy soha nem hibázom. Bizonyára volt, amikor türelmetlenül szóltam, későn húztam meg a határaimat, vagy a fájdalmamban olyat mondtam, amit másképpen kellett volna. Ezekért vállalom a felelősséget. A hibáim azonban nem törlik el mindazt a jót, amit őszinte szívvel adtam. Nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy ne legyek rossz ember. Lehetek egyszerre jó szándékú és sebzett. Lehetek együttérző, miközben nemet mondok. Megbocsáthatok, miközben távol maradok. Szerethetek valakit úgy is, hogy többé nem engedem, hogy bántson.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok azért, mert végre önmagamat is azok közé sorolom, akikről gondoskodnom kell. Akik valóban ismernek, nem csupán a rólam terjesztett történeteket hallják. Ismerik a szívemet, a küzdelmeimet és azt a sok csendes jót, amelyről soha nem beszéltem. Akik pedig csak a suttogást ismerik, talán egyszer majd megértik, hogy minden történetnek több oldala van. Addig pedig nem akarom többé mások ítéletéből megtudni, ki vagyok. Nem a hátam mögött kimondott szavak határoznak meg, hanem az, ahogyan szerettem, ahogyan talpra álltam, és ahogyan a sebeim ellenére sem akartam kegyetlenné válni.
Én nem hiszem, hogy rossz ember vagyok. Azt hiszem, olyan ember vagyok, aki sokáig adott, sokáig remélt, sokáig kitartott és most végre megtanulja, hogy a jó szívnek is szüksége van határokra.
László atya
(Lelkigondozottaimnak, akik azt hiszik magukról, hogy rossz emberek. )
Fotó: https://pixabay.com/hu/images/search/szomor%c3%ba/?pagi=2
