A tanulmány az anapsziché fogalmát1 vezeti be a pasztorálpszichológiai diskurzusba mint a lélek transzcendens ébredésének integratív leírását. A szerző amellett érvel, hogy a lelki kísérés és a pszichológiai segítés határterületén megjelenő megújulási folyamatok nem ragadhatók meg kielégítően sem a klasszikus pszichológiai, sem a hagyományos spirituális kategóriák segítségével. Az anapsziché új fogalomként a pszichodinamikai átalakulás, a vallásos jelentésadás és a transzcendens megszólítottság metszéspontjában helyezkedik el. A tanulmány teológiai, valláslélektani és pszichoanalitikus perspektívából bontja ki a fogalmat, hangsúlyozva annak pasztorálpszichológiai újdonságát és elméleti relevanciáját.
Kulcsszavak: anapsziché, pasztorálpszichológia, transzcendens ébredés, valláslélektan, pszichoanalízis
1. Bevezetés
A pasztorálpszichológiai gyakorlat egyik visszatérő tapasztalata, hogy a segítő kapcsolat során megjelenő változások nem mindig írhatók le a pszichés működés klasszikus kategóriáival. A lelki kísérés folyamataiban gyakran olyan mélyreható belső átrendeződés figyelhető meg, amely egyszerre érinti az identitást, a kapcsolati világot és a transzcendenshez való viszonyt. Ezeket a folyamatokat a segítettek gyakran „ébredésként”, „belső újrakezdésként” vagy „lelki megnyílásként” írják le.
A jelen tanulmány abból az alapfeltevésből indul ki, hogy e tapasztalatok leírására a pasztorálpszichológia jelenlegi fogalomkészlete csak részben alkalmas. A „lelki gyógyulás”, a „spirituális növekedés” vagy a „reziliencia” fogalmai fontos aspektusokat ragadnak meg, ugyanakkor nem képesek integrálni a pszichodinamikai és transzcendens dimenziókat. E hiányra válaszul vezeti be az anapsziché fogalmát, amely a lélek transzcendens ébredésének komplex folyamatát kívánja megragadni (Makkai L, 2025a).
2. Az anapsziché mint új pasztorálpszichológiai fogalom
Az anapsziché ebben a tanulmányban tudatos fogalomalkotási kísérletként jelenik meg. Nem meglévő pszichológiai terminus teológiai „átkereszteléséről” van szó, hanem egy olyan integratív kategória megalkotásáról, amely eleve a pasztorálpszichológia határterében születik.
Korábbi munkámban az anapszichét úgy határoztam meg, mint „a lélek olyan ébredési folyamatát, amelyben a pszichés rendeződés és a transzcendens megszólítottság egymást kölcsönösen feltételezik” (Makkai L, 2025 a, 11). A fogalom újdonsága abban áll, hogy nem redukálja a spirituális tapasztalatot pszichológiai mechanizmusokra, ugyanakkor nem kezeli azt a pszichés működéstől független, „külső” eseményként sem.
Az anapsziché így nem állapot, hanem folyamat, amelyben a személy belső világa új szervezőelv köré rendeződik. Ez a szervezőelv nem az én kontrolljából fakad, hanem relációs természetű: a másikhoz és a transzcendenshez való viszony átalakulásában válik hozzáférhetővé.
3. Teológiai és valláslélektani kontextus
Teológiai szempontból az anapsziché biblikus gyökerekkel rendelkező fogalom, amely a lélek felfrissülésére és újraéledésére utal. A Szentírásban megjelenő „megújulás” azonban nem pusztán erkölcsi vagy emocionális változást jelent, hanem az egész ember átrendeződését Isten megszólító jelenlétében.
Valláslélektani nézőpontból az anapsziché akkor válik pszichésen strukturáló tapasztalattá, ha a vallásos élmény nem marad izolált affektív esemény, hanem beépül a személy önértelmezésébe és élettörténetébe (Rizzuto, 1979). Ahogyan korábbi írásomban hangsúlyoztam: „a transzcendens ébredés nem elragadtatás, hanem belső rendeződés, amely hosszú távon alakítja a személy identitását” (Makkai L, 2025a, 19).
Az anapsziché ebben az értelemben nem kivételes misztikus élmény, hanem a mindennapi életben is kibontakozó folyamat, amely a személy belső világát és kapcsolati struktúráit egyaránt érinti.
4. Pszichológiai értelmezési lehetőségek
A pszichológiai elméletek több ponton kapcsolódnak az anapsziché tapasztalatához. Az egzisztenciálpszichológia hangsúlyozza, hogy a szenvedés feldolgozása mindig jelentéskérdés: a személy nem pusztán „jobban lesz”, hanem másként érti önmagát és helyzetét a világban.
A humanisztikus pszichológia az elfogadó kapcsolat gyógyító erejét emeli ki, míg a kortárs rezilienciakutatások arra mutatnak rá, hogy a krízisek strukturális átalakulást indíthatnak el (Tedeschi & Calhoun, 2004). Az anapsziché azonban nem csupán adaptív válasz a stresszre, hanem minőségi átrendeződés, amely új identitás- és kapcsolati mintázatokat hoz létre.
5. Az anapsziché pszichoanalitikus értelmezése
A pszichoanalitikus megközelítés különösen alkalmas az anapsziché mélyebb megértésére, mivel a belső változást strukturális átalakulásként ragadja meg. Freud gyász–melankólia megkülönböztetése szerint a gyászmunka sikeres lezárása az én megerősödésével jár (Freud, 1917/1991). Ez a folyamat analóg az anapsziché során tapasztalható belső újraszerveződéssel.
Winnicott átmeneti tér fogalma segít megérteni, miként válhat a pasztorálpszichológiai kapcsolat a transzcendens ébredés terévé (Winnicott, 1971). Bion tartalmazás-elmélete pedig rávilágít arra, hogy a lélek megújulása csak megtartott pszichés térben válhat lehetővé (Bion, 1962).
Az anapsziché ebben a perspektívában nem regresszió, hanem olyan „jóindulatú regresszió”, amely az énfunkciók újraszerveződését szolgálja.
6. Konklúzió
A tanulmány amellett érvelt, hogy az anapsziché új, önálló pasztorálpszichológiai fogalomként alkalmas a lélek transzcendens ébredésének leírására. Újdonsága abban áll, hogy integratív módon kapcsolja össze a pszichodinamikai átalakulást, a vallásos jelentésadást és a transzcendens megszólítottság tapasztalatát.
Az anapsziché fogalma hozzájárulhat a pasztorálpszichológia elméleti fejlődéséhez, és új nyelvet kínálhat a lelki kísérés határterületi tapasztalatainak értelmezésére (Makkai L, 2025a; 2025b).
7. Irodalomjegyzék
Bion, W. R. (1962). Learning from experience. London: Heinemann.
Freud, S. (1917/1991). Gyász és melankólia. In: Esszék. Budapest: Gondolat.
Pargament, K. I. (1997). The psychology of religion and coping. New York: Guilford Press.
Rizzuto, A.-M. (1979). The birth of the living God. Chicago: University of Chicago Press.
Tedeschi, R. G., & Calhoun, L. G. (2004). Posttraumatic growth. Psychological Inquiry, 15(1), 1–18.
Winnicott, D. W. (1971). Playing and reality. London: Tavistock.
Makkai L. (2025a). Az Anapsziché – a lélek transzcendens ébredése. Kézirat.
Makkai L. (2025b). Az anapsziché pasztorálpszichológiai értelmezése. Kézirat.
- Az anapsziché új pasztorálpszichológiai fogalmát jelen tanulmány szerzője dolgozta ki és alkotta meg. A fogalom nem meglévő elméleti kategória adaptációja, hanem önálló módszertani innováció, amely a pasztorálpszichológiai gyakorlat határterületi tapasztalatainak integrált értelmezésére irányul. ↩︎
László atya
