A vallásgyakorlás egészségvédő és reparatív funkciójával számos kutatás és tanulmány foglalkozik. A megbetegítő formájával csakúgy. Nem újkeletű kifejezés pl. az ekkleziogén vagy ekkleziolagén neurózis.
Vallásosság alatt jelen esetben egy adott intézményes vallás elkötelezett követőjének és gyakorlójának habitusát értjük, függetlenül attól, hogy mely vallásról van szó. Ebből kifolyólag a vallás(osság) szűkebb értelmét vesszük alapul, szemben azzal a tágabb értelmezéssel, amelyet a vallás latin megfelelője (religo, religiosus) ad vissza. A religio ugyanis a többféle értelmezés szerint, és itt meglehetősen leegyszerűsítve a kérdést: vagy a religare (összekötni), vagy pedig a relegere/religere (újraolvasni, újraválaszt) szavakból eredeztethető (Bővebben: Kendeffy Gábor). Vagyis a transzcendenssel, evilágon túli, afölött állóval összekapcsolódni, ebben a kapcsolatban újraértelmezni az életet, vagy magát a hozzá fűződő viszonyt.
Érdekes ehhez hozzátenni, hogy a vallás a „…meggyőződések, értékek, hagyományok és rítusok rendszerét tartalmazza…” illetve „a vallás a hit létfeltétele, a hit a vallás kritikája.” (Hézser, Krasznay)
A vallás(osság) szűkebb és tágabb értelmezésének további vizsgálata elvezetne ahhoz a kérdéshez, hogy tk. ki is nevezhető vallásosnak, és hogy szükségszerűen hozzátartozik-e ehhez egy intézményes keret, mindenesetre itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a fizikai dimenzió által is korlátozott emberi lét alapszükséglete a szent helyek, terek, idők, a rítusok, a testnélküli, szellemi dimenzióval való kapcsolat megéléshez, kifejezéséhez, de ügyelni kell arra, hogy ezek keretek és segítők legyenek, ne korlátok és akadályok. Hogy végső soron ne tévesszük össze a célt az eszközökkel.
Ha pedig patológiát említünk, akkor definiálni kellene az egészség, betegség fogalmait is. Fontos szem előtt tartani, hogy mindkettő esetén mindig egy adott kor, társadalom (szakmai) konszenzusos definícióját tekintjük alapnak, és ez határozza meg a közgondolkodást. Pl. lehet, hogy ami ma bármilyen BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kategóriát kapott betegség, az pár évtizede egyszerűen csak egy állapot, egy jelenség volt. (Állapot és betegség: pszichénkre, mentálhigiénékre nézve jelentős az, ahogyan gondolkodunk és beszélünk, ahogy kategorizálunk valamit.) Csak érdekességképpen: a WHO első egészségdefiníciója olyan ideális állapotot írt le, amely hitünk szerint csak az örök üdvösségben lesz megvalósítható. A pasztorálpszichológia viszont előszeretettel alkalmazza Aaron Antonovsky salutogenezis-elméletét, vagy Fritz Hartmann definícióját (Hézser, Krasznay). Csak mert jobban kifejezik tökéletlen embervoltunkat, reálisabban tekint a korlátozott lehetőségeinkre (fragmentális emberkép!), s nem utolsó sorban – megóvva egy túl idealisztikus egészségtörekvéstől – a mindenkori állapottal való megelégedettséget, elfogadást segíti elő.
A vallásosság megbetegítő megjelenési formájának oka azonban általában nem egy adott vallás és annak tanrendszere önmagában, hanem főleg az azt értelmező és azt ennek megfelelően gyakorló ember, bár a kettő elválasztása leginkább az elméleti vizsgálódás számára egyértelműbb. A vallásosság, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a kérdést, akkor megbetegítő, ha az életre nézve destruktív. Isten ugyanis az élet istene (és nem az egészségé – de ez már egy további téma lenne). Viszont azt megállapítani, hogy egy hittartalom egészséges-e vagy sem, a pszichológia, pszichoterápia számára meglehetősen nehézkes, mert nem tisztázott és nehezen is tisztázható, hogy mi számít egy vallási, hitbeli kérdésben „normálisnak”. A pszichológiának, pszichoterápiának ugyanis nem kompetenciája a hittartalmak teológiai igazságának vizsgálata. A jelenséggel, illetve az ember életére gyakorolt hatásának vizsgálatával foglalkozik. (Nincs sokkal könnyebb helyzetben a teológia sem, mert pl. ami egy katolikus számára normális, az egy protestáns számára lehet abnormitás jele, lásd pl. Mária-jelenések.) A korai pszichoanalízis, és alapvetően Freud nézete szerint a vallás a neurózis egyik formája – azonban ez a nézet mára már a pszichoanalízis számára is meghaladott, és fontos tudni, hogy Freud pszichotikus, neurotikus betegek gyógyításával foglalkozva jutott e megállapítására, akiknek betegsége valóban a (torz) vallásossággal állt összefüggésben. Ezzel együtt igen fontos szempontokat nyerhetünk valláskritikájából ahhoz, hogy önmagunk és a mindenkori vallásosságunkra konstruktív kritikai szempontból reflektáljunk.
(Folytatjuk!)
Felhasznált irodalom:
Hézser, Krasznay: Pathologikus vallásformák, jegyzet
Kendeffy Gábor: A religio etimológiája Cicerónál és a patrisztikus hagyományban, in http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2012/12/Okor_2012_2_nyomdanak_29_kendeffy.pdf, (2020. 06. 25.)
Dr. Krasznay Mónika
nyitóképünk forrása: https://www.newsweek.com/
