Egyre gyakrabban találkozom olyan emberekkel, akik életük külső mércéje szerint rendben vannak. Elértek sok mindent: pozícióban vannak, elismerik őket, mások számítanak rájuk. Mégis, amikor leülnek, és megkérdezem, hogy valójában hogy vannak, gyakran csend következik. A tekintetük mögött ott a fáradtság, az üresség, néha a szégyen is, hogy nem tudnak örülni

Napjainkban két, egymással szorosan összefüggő valóság formálja a magyar katolikus közéletet: a hívő közösségek és a papság számának csökkenése, valamint az Egyházba vetett bizalom megrendülése. Ezek a jelenségek nem pusztán statisztikai adatok, hanem mögöttük valódi emberek, sorsok, lelki válságok húzódnak meg. Pasztorálpszichológiai szempontból ezek nem egyszerűen szervezeti problémák, hanem a

A szentév nem „hangulatjavító kampány”, hanem kapcsolati idő: Isten kezdeményez, az ember válaszol. A 2025-ös jubileum bullája (Spes non confundit – „A remény nem csal meg”) rögzíti a keretet: a Szent Kapu megnyitásával 2024. december 24-én elindult a szentév, és Rómában 2026. január 6-án, Vízkeresztkor zárul. Ez az idő Isten

Kevés olyan hivatás létezik, amely olyan mélyen formálja a jövőt, mint a pedagógusé. Munkája egyszerre épít értelmet és lelket, jellemet és közösséget. A pasztorálpszichológia, mint a teológia és a pszichológia találkozási pontja, különleges fényt vet erre a hivatásra: nem csupán tudásközvetítésről, hanem kapcsolatban történő nevelésről van szó. Olyan kísérésről, amelynek

„Én vagyok az áldozat!” – sok családban, munkahelyen és közösségben ismerős fordulat. Vannak helyzetek, amikor valaki huzamosan befolyásolja, bántja vagy megfélemlíti a környezetét, majd amikor szembesítik a következményekkel, hirtelen az üldözött szerepébe lép. Ez a fordulat nem puszta ügyeskedés, hanem összetett pszichés és csoportdinamikai folyamat eredménye: szégyen elől menekülő énvédekezések,

„A szeretet nem határtalanság, hanem határokkal őrzött igen.” Laci atya. Sokunk tapasztalata, hogy éppen a kedves, megbízható, érzelmileg érzékeny emberek sérülnek a legmélyebben. Ők azok, akik meghallgatnak, visznek még egy kört, észreveszik a kimondatlan fájdalmat is és éppen ezért könnyen célponttá válnak. A kérdés nem az, hogy rossz-e jónak lenni,

A digitális korszakban kapcsolatok születnek és szakadnak meg egyetlen kattintással. A közösségi média világa sok lehetőséget ad az összekapcsolódásra, ugyanakkor újfajta sebeket is okoz. Az egyik legkeményebb gesztus a „letiltás”, amikor valaki teljesen megszünteti a kapcsolatot, és láthatatlanná válik a másik számára. Bár első pillantásra technikai műveletnek tűnik, valójában mély

A felnőtté válás mindig is kihívásokkal teli életszakasz volt, de a mai fiatalok számára úgy tűnik, a felelősségvállalás és az elköteleződés soha nem látott nehézséget jelent. Gyakran halljuk, hogy „nem akarnak letelepedni”, „kerülik a hosszú távú döntéseket”, vagy „félnek a felelősségtől”. Valóban gyengébbek lennének a mai fiatalok? Vagy inkább a

A papi hivatás első évtizede meghatározó időszak a személyes, spirituális és szolgálati identitás alakulásában. A kezdeti időszakot áthatja az elhivatottság, a lendület és az idealizmus, de ezzel párhuzamosan szinte törvényszerűen jelentkeznek azok a belső feszültségek, amelyek a papi lét realitásával, a magány tapasztalatával, a spirituális ürességgel és a szerepidentitás megingásával

Az önismeret fontosságát ma már senki sem kérdőjelezi meg. De vajon lehet-e túl sokat foglalkozni önmagunkkal? Hol húzódik a határ a segítő önreflexió és a bénító túlagyalás között? Milyen következményekkel járhat az, ha a pszichológiai gondolkodást az élet elé helyezzük? A válaszokat a lélek oldaláról keressük – szakmai és pasztorálpszichológiai

Sok félreértés övezi az alázat fogalmát – nemcsak a világi gondolkodásban, hanem sajnos keresztény körökben is. Gyakran összekeverik a megalázkodással, gyengeséggel vagy személyiség nélküli „belesimulással”. Pedig az alázat nem önmagunk feladása, hanem annak a bölcs és belső szabadságban gyökerező felismerése, hogy kik vagyunk Isten előtt – nem többek, de nem

A modern ember lelkében sokszor több kérdés ég, mint amennyi válasz elhangzik. A világ zajos, követelőző és sokszor felszínes – de a szívek mélyén mégis ott parázslik a vágy: vágy az igazi kapcsolatra, a feltétel nélküli elfogadásra, az isteni érintésre. Ebben a belső éhségben a keresztény ember nem csupán tanítóvá,