Pasztorálpszichológia és családrekonstrukció
A teológia szerint az ember kapcsolatra teremtett lény, kapcsolatokban és kapcsolatok által teljesedhet ki, vagy éppen szűkülhet be. A pasztorálpszichológiai alapú személyiségfejlesztő munka nélkülözhetetlen része a (vallásos) hitbeli, teológiai vonatozások feltárása, a személyes teológiai koncepció és hitvallás (személyiségspecifikus credo, Klaus Winkler) kialakítása. Ennek fontos altémái lehetnek:
– a már említett „családi üdvtörténet” felismerése: az eredeti kontextus megszűnésével mára destruktívvá vált családi hatások, befolyások alól való szabadulás.
– A bűnbak szerep levetése; a „hetedíziglen való megbüntetéstől”, vagy „átoktól” való megváltás: pszichológiailag az életet nem segítő, generációkon átívelő delegációktól, érdem- és bűnlajstromoktól való függetlenedés, a családban áthagyományozódott, de mára már szintén diszfunkcionális szerepektől, normáktól és szabályoktól való megválás, vagy azok konstruktív formába való átalakításának útja.
– Az életet megakasztó, összekuszáló diabolikus erők legyőzése; az életellenes istenképektől való búcsú: az életkérdések mindig hitkérdések is, és ahogy a tudatot beszűkítő krízisek, traumák elviseléséhez az ember veleszületett magyarázat- és értelemtalálási igénye és képessége segít, úgy igaz ez minden más szenvedés esetén is. Az értelem a logoterápiában az immanens logosz, de vallásilag vonatkoztatható a transzcendens Logoszra, a második isteni személyre is. Hitmagyarázataink éppen azért lehetnek hatékonyak a szenvedés elviselésében, mert nem racionálisak. A mély, egzisztenciális krízisek ugyanis gyakran kívül esnek a racionalitáson és kontrolligényünkön. (Vö.: Hézser.) Hitmagyarázatainkkal végső soron a megfoghatatlan, kusza, zavaros (azaz diabolikus) válik mégis kezelhetővé. De ha helytelen istenképeink vannak, gátolhatják ezt a tisztázást.
– a kegyelemnek a befogadása, a Lélek gyümölcseinek termése: a kegyelem az, ami per definitionem ingyenes, és megszolgálhatatlan, ami ajándék. De az ajándék befogadására alkalmasnak kell lennünk, és az ajándékot észre kell vennünk, főleg pedig élni kell vele. Gyakran tesszük fel Istennek a kérdést, hogy miért nem segít, miért ilyen sorsot mért ránk, és még gyakrabban próbáljuk őt asszisztensi szerepkörbe kényszeríteni, hogy a mi akaratunkat segítsen megvalósítani, miközben a sorsunk alakulásának – az emberi szabadságból és társteremtői mivoltból fakadóan – mi és őseink is aktív részesei. Ha minden lehetőséget megad az Isten ahhoz, hogy az adott keretek és határok között ezt szabadon alakítsuk, korrigáljuk, formáljuk, akkor azzal élni kell, és meglátni benne Isten szándékait. Így lehet a békesség, jóság, hűség, szelídség, szeretet, stb. az életünk része.
– A családtagoknak és önmagunknak való megbocsátás, mint ami a gyógyulás, az újrakezdés egyik fontos alapja, nemcsak erkölcsi imperativus-ként hangzik el, de az újszövetségi görög szóból, annak valódi és megvalósítható jelentésére is hangsúly kerül: elengedni, elhagyni pl. a tartozást (Ἄφες, ἀφίημι; lásd pl. Mt 3, 15). Azaz nem az érzelmek akaratlagos irányításának lehetetlenségére fókuszál, hanem a cselekvésre: amivel a másik tartozik (pl. szeretet, törődés nyújtása), annak elengedés. Az önmagunkkal szembeni megbocsátás témája pedig gyakran az, hogy mi se halmozzunk fel adósságot másokkal szemben: amit vissza kell, vagy meg kell adnom, azt fejezzem ki. pl. a rossz vagy jó érzéseinket. (Így terelődhet pl. a harag, agresszió érzése, energiája önpusztító elfojtások helyett konstruktív mederbe.) Ez pszichológiailag illeszkedik a Böszörményi-féle kontextuális lelkigondozás igazságszolgáltatás, egyensúly, adósság, tartozás, elengedés, címszavakhoz.
A családi befolyásokon való munka pasztorálpszichológiai vonatkozása végső soron pedig annak akceptálása, hogy „Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké” (Mt 22, 32b), hogy Jézus azért jött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10, 10b). Hogy a feltámadás átvitt értelemben és szimbolikusan a kiteljesedésünket bénító erőktől való felszabadulás, vagy azok kezelhetővé tétele által megízlelhetővé váljon.
A módszer természetesen, nem „csodaszer”, és teológiailag nézve, az ön- illetve emberi megváltás nem létezik. De mivel valljuk, hogy a kegyelem a természetre épít („gratia supponit naturam”- Szent Bonaventura, Aquinói Szent Tamás), és az emberi lét alapja az isteni és emberi együttműködés (szinergia), ami az ember által megtehető, arra törekedni kell megtenni. Így elkerülhető, hogy a Gondviselő Istenre történő ráhagyatkozásunk sem regresszív kiskorúságban ne tartson, sem az infantilis értelemben vett (!), passzív csodavárás ne bénítson meg, egyszersmind a kapott és elás(ód)ott talentumainkat felszínre hozzuk, azokkal jól sáfárkodjunk.
Felhasznált irodalom, jegyzetek:
Ἄφες, ἀφίημι; Mt 3, 15: https://ujszov.hu/text?corpus=2&book=201&chapter=18&verse=21#!20101802100160, (2020.07.05.). „Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki.” Ugyanaz a szó (ἀφίημι) és (annak ragozott alakjai) szerepel az ’elhagy’, ’enged’ szavakra, mint ami a megbocsátásról való tanítás kapcsán a Mt 18, 21-ben: „Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?«” https://ujszov.hu/text?corpus=2&book=201&chapter=18&verse=21#!20101802100160, (2020. 07. 08.)
Hézser G: A vallás jelensége és a pszichoterápia, jegyzet.
Dr. Krasznay Mónika
nyitóképünk forrása: https://static.wixstatic.com/
